Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

A 117 vietnami hitvalló, Dung-Lac Szent András és vértanútársai emléknapja

november 24.

November 24-én 117 szent emléknapját ünnepli az Egyház, akik 1625 és 1886 között szenvedtek vértanúhalált Vietnamban: közülük 96-an vietnami, 21-en spanyol és francia hitvallók voltak. A vietnamiak közül 37 pap és 59 világi keresztény volt.

Az első vértanúk Francisco Gil de Federich és Alonso Lenziana spanyol dominikánusok voltak, 1580 körül. Gil kilenc éven keresztül apostolkodott a börtönből; Lenziana tizenhárom éven át állandó menekülésben, titokban hűségesen szolgálta a vietnami hívőket.

1832-től minden misszionáriust kitiltottak az országból. A templomokat lerombolták, a keresztény tanítást betiltották. A vietnami keresztényeket arra akarták kényszeríteni, hogy megtapossák a feszületet. A 76 éves Inigo Delgadót, a spanyol dominikánus püspököt ketrecbe zárták nyilvános megszégeyenítés céljából. Az éhség és szomjúság ölte meg. A francia Joseph Marchand és Jean-Charles Cornayt is kegyetlen vértanúhalált szenvedett.

Dung-Lac András vietnami származású pap volt. Eredeti nevén Dung An Trân 1795 körül született pogány szülőktől az észak-vietnami Bac-Ninhben. Családja Hanoiba költözött, ott találkozott a keresztény tanítással. 1835-ben, Minh Mang, a „vietnami Nero” uralkodása alatt bebörtönözték, de hívei kiváltották a fogságból. ’Lac’ álnéven rejtőzködött, de 1839. novemberében ismét letartóztatták Peter Thivel, egy másik vietnami pappal együtt, akit gyónás céljából keresett föl. Másodszor is sikerült mindkettőjüket pénzzel kiváltani. Hamarosan újból börtönbe kerültek, borzalmasan megkínozták , majd 1839. december 21-én kivégezték őket. Andrást már 1900. május 27-én boldoggá avatták.

A későbbi vértanúk közül a leghíresebb Théophane Venard, akit 1852-ben szenteltek pappá. A súlyos üldözések elől Tonkinba, majd Hanoiba menekült. Elfogták, bambuszketrecbe zárták – és hitéért 1851-ben lefejezték. Levelei és életpéldája inspirálták Lisieux-i Szent Terézt, hogy jelentkezzék a hanoi Kármelbe, bár betegsége meggátolta, hogy oda kerüljön.

A keresztényeket megjelölték arcukon a ta dao (hamis vallás) szavakkal; a családokat szétszakították; a keresztény falvakat lerombolták, a keresztények tulajdonát szétosztották. Agnes Thanh Thi Le, 6 gyermek anyja, azért szenvedett vértanúhalált, mert leveleket vitt ki a hitvallóktól a börtönből.

II. János Pál 1988. június 19-én Rómában avatta szentté Vietnám hitvallóit.

 

Forrás:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/dung-lac-szent-andras-es-vertanutarsai

 

A kép forrása:

https://vi.wikipedia.org/wiki/C%C3%A1c_th%C3%A1nh_t%E1%BB%AD_%C4%91%E1%BA%A1o_Vi%E1%BB%87t_Nam