Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Szent Genovéva emléknapja január 3.

Egy nő és a történelem

A római birodalom hanyatlása, és a népvándorlás idején született 422-ben. Ő Párizs védőszentje.

Kislánykorában találkozott Szent Germanussal, az ő hatására ajánlotta magát Istennek. 15 éves korában tett örök szüzességi fogadalmat: nem vonult zárdába, imádkozott, böjtölt, jótékonykodott, aktívan részt vett a város életében.

A legenda szerint életének 80 éve alatt több történelmi esemény során közbenjárt imával, és cselekedetekkel is. Amikor a hun Attila seregei 451-ben átkeltek a Rajnán, Genovéva éjszakai imádságra hívta az asszonyokat, a férfiaknak pedig az Istenbe vetett bizalomról prédikált. Ellene fordultak, és a Szajna partján meg akarták kövezni. A haldokló Szent Germanus fődiakónusával kerestette fel: szentelt kenyereket küldött utolsó miséjéről. A nép hitre jutott, megerősítették a város védelmét, Attila pedig visszafordult Orléans felé.

454-ben, Aetius római kormányzó halála után Genovéva félelem nélkül, sikeresen tárgyalt a Meroving családból származó pogány Childerichkel, és több foglyot ki is váltott. Amikor Childerich és a római Syagrius háborúskodása során bekerítették Párizst, Genovéva a veszéllyel dacolva hajóval hozott gabonát városba.

A legenda egy másik ajándékát is megemlíti: amerre járt, betegeket gyógyított, megszállottakat szabadított meg. Laonban visszaadta egy már kilenc év óta béna fiatal lány egészségét. Hosszasan imádkozott, majd kezével megmelengette a merev tagokat. Példája vallásos öntudatra ébresztette honfitársait.

Forrás: https://archiv.katolikus.hu/szentek/index.html

Diós István: A szentek élete

A kép:Szent Genovéva, 17. századi festmény a párizsi Musée Carnavalet-ben