Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Vízkereszt, Urunk megjelenése

január 6.

Ezen a napon emlékezünk a napkeleti bölcsekre, akik a csillagot követve eljutottak a Betlehemben született gyermek Jézushoz, és hódoltak előtte. (Máté 2: 1–12.) A messze földről jött bölcsek története mutatja, hogy Jézus az egész világ Megváltója. A Biblia nem szól a bölcsek nevéről és számáról, de megemlíti ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát adtak Krisztusnak. Az ajándékok száma összefügghet a hagyománnyal, mely szerint a bölcsek hárman voltak.

Ilyenkor szokás, hogy a pap megáldja a házakat, lakásokat, és felírja a szemöldökfára a CMB rövidítést: Christus Mansionem Benedicat / Krisztus a házat áldja meg (Krisztus áldja meg e hajlékot.) A CMB rövidítés felfogható három név kezdőbetűjeként: Caspar, Melchior, Balthasar (magyarosan: Gáspár, Menyhért, Boldizsár), ami a napkeleti bölcsek, „háromkirályok” hagyományos neve.

Az ünnep görögös neve epifánia (epiphanei), vagyis megjelenés. Az ünnep magyaros neve – a vízkereszt – onnan vezethető le, hogy ilyenkor hagyományos a vízszentelés.

Sokunk számára emlékezetes József Attila, Betlehemi királyok címűverse, és annak megzenésített változata.

A megzenésített vers itt meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=zMOqqlzIsuU

Lásd még:https://regi.katolikus.hu/cikk.php?h=2140

A fénykép templomunkban készült.