Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Fiesolei Boldog János/Fra Angelico emléknapja - február 18.

"az angyali testvér"

Fra Angelico, „az angyali testvér”, Firenzében született 1387-ben. Bátyjával együtt domonkos szerzetes volt, és ihletett festőművész. Megragadó képei életszentségéből fakadtak: ecsetjével mesélte el az üdvtörténetet, színeivel apostolkodott. Fiesoléban, Firenzében , Rómában a Szent Péter templomban és a vatikáni palotában, és még sok helyen sugárzik a mennyország alkotásairól. Emberalakjai realisták és földöntúliak. Szemükben Isten szeretete tükröződik. A képeket szemlélve ott vagyunk a történetben vagy éppen meghívnak belépni. Korában elismert művészként is szelíd és alázatos maradt. Mielőtt munkához látott, először mindig imádkozott, majd javítás nélkül festett, hiszen kezét Isten vezette. Vele és szentjeivel együtt követjük, majd gyászoljuk Krisztust, és ujjongunk feltámadásán. A reneszánsz megújulásból azt vette át, ami méltó: a fényt, a ragyogó színeket, a természetnek és az embernek azt a szépségét, ami Isten fényét hirdeti. Ecsetvonásain él és mozog minden, mégis sikerül elkerülnie kortársai hivalkodó technikai allűrjeit. “Annak, aki Krisztus munkáját végzi, mindig Krisztussal kell maradnia”. Így válik ember és alkotása rendkívülivé.

A legenda szerint halálakor az általa festett angyalok szeméből egy könnycsepp gördült le.

Ld még:http://domonkosok.hu/2019/02/18/februar-18-fiesolei-boldog-janos-angelikusz-fra-angelico-domonkos-testver-aldozopap-festomuvesz/
https://domonkosnoverek.hu/10-fra-angelico/

http://www.archivioradiovaticana.va/storico/2013/02/16/a_h%C3%A9t_szentje_boldog_fra_angelico_szerzetespap/ung-665694