Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Római Szent Franciska emléknapja- március 9. böjtmás hava

,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. ''

A pápák avignoni fogsága és a nyugati egyházszakadás idején élt 1380-1340-ig. Rómában ekkoriban: „a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál- bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt.” A szegénység miatt 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Szent Péter sírjánál. Járvány és éhínség tette keserűvé az életet. Franciska a svéd Szent Brigitta és Sziénai Szent Katalin útját folytatta: jótékonysággal és szent élettel hívta fel a figyelmet a hit és remény fontosságára.

A kódexmásolók negyedében nőtt fel, kedvenc olvasmány a zsolozsmáskönyv és Dante Isteni színjátéka volt. Istennek szentelte életét, és a bencés regulát követte. A bencés Savello atya harmincöt éven át volt Franciska lelki vezetője. Majd vezeklésbe kezdett. Szülei féltve egészségét tizenhárom évesen férjhez adták. Bár összetört az álma, engedelmes volt. Családi házuk a Szent Cecília bazilikánál állt. Durazzói László gyakran tört a városra, sokat szenvedtek. Férje a pápai seregben harcolt. Hat gyermeke közül ötöt el kellett temetnie. Mikor házukat felgyújtották, az épen maradt részben sebesülteket ápoltak. Franciska szegény családokat látogatott, híres szamarán fát vagy élelmiszert vitt nekik. A férje jóváhagyta ezt, ő pedig nem hagyta magára. „Három részre osztotta az életét: Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált.”1425-ben megalapította a bencés harmadrendet, majd egy kolostort a függetleneknek. Férje halála után csatlakozott hozzájuk. A Santa Maria Nova templomba jártak, melyet ma Szent Franciska templomnak neveznek.Híresen meghitt kapcsolatban volt őrangyalával.

Bellarmin Szent Róbert mondta róla ,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. ''

Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: ,,A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.''

Forrás:

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0309.html

A kép Antoniazzo Romano alkotása