Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Szent Matild királyné emléknapja - március 14.

"..harcokban eldurvult érzületét mind újból megszelídítette és igazságosságra vezette..."

A legendás Widukind szász fejedelem leszármazottja, aki még pogányként hosszú ideig sikertelenül harcolt Nagy Károly ellen, végül felkereste ellenfelét és 785-ben megkeresztelkedett. Matild 895 körül született Engerben. A herfordi kolostorban neveltették. Megtanították írni, olvasni, számolni, közgazdasági ismeretekre is szert tett. Tanulékony volt és tehetséges, értett a művészetekhez, a miniatúrafestészethez is. Ráadásként bájos és szép is volt. I. (Madarász) Henrik miután hallott róla, és meggyőződött arról, hogy nem fogadalmas apáca, felkereste a kolostorban, megkérte a kezét, majd oltár elé is vezette. Matild Widukind feleség lett, öt gyermek édesanyja. Amikor Henrik harcolt és távol volt, Matild intézte a királyi ház ügyeit híres szociális érzékenységgel. Henrik hazatérése után „újból megnyerte őt fejedelmi szépségével, együtt örült vele a győzelmeinek, s harcokban eldurvult érzületét mind újból megszelídítette és igazságosságra vezette.” Első életrajzírója szerint Isten szeretete Henriknél is fontosabb volt számára: volt rá példa, hogy este felkelt az ágyból férje mellől, hogy titokban kilopózzon a templomba imádkozni. Templomokat és kolostorokat alapítottak együtt. Legfiatalabb fia Szent Brúnó, Köln érseke volt. Henrik a későbbi I. (Nagy) Ottót jelölte ki utódjául. Híres menyei az angol fejedelemnő, Editha és Szent Adelheid.

Henrikkel 27 évig voltak házasok, halála mély gyásszal sújtotta. 32 évig élt özvegységben. Özvegyi vagyonát jótékonyságra fordította. Ezt fiai ellenezték, egy időre száműzték az udvarból, Menye, Editha békítette meg Őket. Ottó magyarokon aratott győzelme után, és római útja során a császári koronáért, rábízták a gyermekkirályt, II. Ottót, és ő felelt a birodalomért.

Utolsó éveit az általa alapított nordhauseni bencés apátságban töltötte. Vagyonát, birtokait fokozatosan másoknak adományozta, végül utolsó skarlátszínű köntösét is elajándékozta, melyet temetésére tartogatott. Erejét vesztve a Henrikkel alapított quedlinburgbi női kolostorba ment meghalni, hogy szeretett férje mellett nyugodhasson.

A híres korabeli történész a Corvey-i Widukind is megemlíti.

Források:

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0314.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ringelheimi_Matilda