Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Fényes vasárnap, az Isteni irgalmasság vasárnapja

Jézusom, bízom benned!

Húsvét misztériuma és az Irgalmasság ünnepe között szoros összefüggés van. Az ünnep megülését az Úr Jézus nyilvánította ki Szent Fausztina Kowalska nővérnek, és Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére vált hagyománnyá.

"(...)Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. (…) Az a lélek, aki gyónáshoz és szentáldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés alól. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha a bűnei skarlátpirosak lennének is. Az Irgalmasság ünnepe bensőmből fakadt az egész világ számára és könyörületességem mélységében van megerősítve".

Az ünnepet kilenced készíti elő, amely az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének elmondásából áll (9 napon át, Nagypéntektől kezdve). Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak és az egész világnak. Ezzel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. Az ima szövege:

Bevezetés: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy.

Ötször:

Nagy szemekre:„Örök Atya!Felajánljuk Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét, engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért."

Kis szemekre:„Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!" (tízszer)

Befejezésre (háromszor):„Szent Isten, Szent, Erős Isten, Szent, Halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!"

Az irgalmasság órája:

„Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára. Ebben az órában lépett a kegyelem a világba: az irgalom legyőzte az igazságosságot". (Jak 2,13) "

Az úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot is: „Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat!- mondta Fausztinának - Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban - ha röviden is - ott, ahol éppen vagy."

Részletesebben:

https://www.magyarkurir.hu/.../az-isteni-irgalmassag...

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36...