Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Canterburyi Szent Anselm emléknapja - április 21.

,,korának legszeretetreméltóbb embere az egész földön''

Canterburyi Szent Anselm, egyháztanító, canterburyi érsek. 1033-ban született nemesi családban. Édesanyja halála után összekülönbözött édesapjával, és három évig vándoréletet élt. Mivel vonzotta a tudomány, végül a későbbi canterburyi érsek körébe került, és 1060-ban szerzetes lett a normandiai Bec kolostorában. Fiatalon az ontológiai istenérv első megfogalmazója, de más formában írt erről, mint később Descartes.

„(...) Ha tehát az, aminél nagyobb nem gondolható, csak az értelemben létezik, akkor az, aminél nagyobb nem gondolható, egyszersmind az, aminél gondolható nagyobb. De ez bizonyosan nem lehetséges. Tehát (...) létezik mind az értelemben, mind a valóságban.” (Dér Katalin fordítása)

Imáiban a hitet kérte értelmünk segítségére, és úgy fogalmazott, hogy a logikai meggyőződés mellett a szívhez szóló „édesség” is jelen volt:

„Hát most, emberke, hagyd el egy kicsit foglalatosságaidat, rejtőzködj el egy kicsikét gondolataid özöne elől. Feledd a terhes gondokat és tedd félre fárasztó szórakozottságodat. Időzz egy kicsit Istennél, és nyugodj meg egy pillanatra benne! Lépj be lelked hajlékába; zárj ki onnan mindent Isten és mindaz kivételével, ami segít az Ő keresésében; bezárva ajtód csak őt keresd. Mondd most, teljes szívem, mondd most Istennek: Arcodat keresem; vultum tuum, Domine, requiro.” ( Részlet az Arcodat keresem, Uram, című művéből. )

Példaadó, hogy két király, előbb II. Vilmos, majd I. Henrik ellenében, többszöri száműzetés terhe mellett is kitartott II. Orbán pápa mellett, és nem törődött bele, hogy világi hatalmak egyházi méltóságokat nevezzenek ki. Végül II. Paszkál pápa és I. Henrik király megegyezése után ő is hazatért. Az egyezség megtartotta a laikus invesztitúra tilalmát, de megengedte, hogy egyházi személyek hűbéresküt tegyenek laikusoknak. Utolsó híres műveit a 'Miért lett emberré az Isten?'és 'A Szentlélek eredése' című írásaitAngliában, békességben írta. Legtöbb művében konkrét kérdésekre ad választ, egy-egy kérdéskört dolgoz fel gyakorlatiasan.

Már 1163-ban Becket Tamás érsek kezdte meg szentté avatásának vizsgálatait, mely századokig váratott magára. Végül a hagyomány ismerte el egyháztanítónak. Egyik tanítványa mondta róla, hogy ő volt ,,korának legszeretetreméltóbb embere az egész földön''.

A legenda szerint egy hosszú utazása során rablólovag támadta meg. Az érsek ránézett, és az elfelejtette eredeti célját, nem fosztotta ki, hanem letérdelt, és áldását kérte. Az őt száműzetésbe kényszerítő Vilmos király haláláról pedig misztikus úton értesült: álmában egy fiatalember közölte a hírt, majd egy társa zsolozsma után mutatta egy titokzatos cetlin. Amikor Anzelmus megtudta, hogy a hír igaz: Vilmos királyt vadászat közben szíven találta egy nyílvessző, nem érzett elégtételt, hanem keserves sírásra fakadt.

 

Forrás:

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0421.html

http://www.keresztenyelet.hu/istenkeresok-imaja/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Anzelm_ontol%C3%B3giai_isten%C3%A9rve#cite_note-1