Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Lasiosi Szent Peregrinus emléknapja - április 27.

„Lásd saját két szemeddel, és tudni fogod, ki volt az én orvosom!”

Az 1200-1300-as évek fordulóján élt. Neve több alakban is ismeretes: Lasiosi/ Forli Szent Peregrinus, Peregrin, Pellegrin, Pellegrino. A Dante Isteni színjátéka által megörökített ellentét, a ghibellinek (császárpártiak) és guelfek (pápapártiak) ellentéte szülővárosát, az itáliai Forlit is elérte. A folytonos lázadások miatt a pápa kiközösítette a várost. Beneizi Szent Fülöp szervita pápai követ hűségre intett mindenkit. Peregrinus, akinek a beceneve Hurrikán volt, és a ghibellinek közé tartozott, részt vett az elűzésében, meg is ütötte. Majd megbánta, hogy Isten embere ellen fordult, és utána ment, hogy bocsánatot kérjen. Szent Fülöp megbocsájtott, és ez megérintette őt, mivel addig csak haragot, a lázadást, a bosszút látott. 1290-95 körül lett szervita szerzetes. Gondoskodott a szegényekről, szigorúan vezekelt: például soha nem ült le, állva aludt, a falnak dőlve.

A budapesti oltár csodás gyógyulását jeleníti meg: 60 éves korában lábszárfekély miatt amputálni akarták a lábát, de a műtét előtti éjjelen, miután a feszület előtt imádkozott, meggyógyult. „Lásd saját két szemeddel, és tudni fogod, ki volt az én orvosom!” – mondta Peregrin a doktornak. 80 évesen halt meg. A lorettomi, Nádasdy Ferenc által építtetett templom kápolnájában freskóciklus ábrázolja életét. 1739-ben, miután Széchenyi Zsigmond lába egy hadjáratban megsebesült, Fertőszéplakon állíttatott szobrot, a szentnek. Ünnepén a bécsi szervita templomban nyolcadot tartanak, és forró kiflit osztanak. Olaszországban május 1-jén és 4-én emlékeznek meg róla, és kedvenc gyümölcsét a citromot fogyasztják ilyenkor.

Súlyos lábszárfekély vagy rákbetegség esetén Szent Peregrint kérhetjük, járjon közben értünk, hogy megragadhassuk Jézus köntösének szegélyét.

Forrás:

http://lexikon.katolikus.hu/P/Peregrinus.html

https://cruzterrasanta.com.br/historia-de-sao.../157/102/

https://www.magyarkurir.hu/.../ennek-szentnek...

A kép Giacomo Zampa festménye