Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Vasas Szent Péter napja - augusztus 1.

Elfeledett fogadalom

Vasas (máshol Bilincses) Szent Péter ünnepe Szent Péter apostolnak Heródes börtönéből való csodálatos megszabadulásának emlékezete. Az Apostolok cselekedeteinek 12. fejezetében olvashatjuk:

„Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt. Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. (…) nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük.”

https://szentiras.hu/SZIT/ApCsel12

Az esemény eredeti ideje húsvét volt. Szent Beda Venerabilis (https://paduaiszentantal.hu/aahitelet_mind.php?zz=213) szerint az új időpont egy pogány ünnep felváltásához köthető: Octavianus császár Antonius fölötti győzelmét ünnepelték ekkor. A hónap neve (Augustus, vagyis gazdagító) is ehhez kapcsolódott. Theodosius császár leányát bántotta a bálványimádás. Jeruzsálembe zarándokolt, tudomása szerint Szent Péter Heródes börtönéből való láncait hozta magával. A legendában a láncok csodálatos módon egybeforrtak a már meglévő, Nero börtönéből való láncokkal. Az ereklyét a Bilincses Szent Péter-templomban helyezték el, és elrendelték az új ünnepet.

Mátyás király egyik oklevelében (1458) magistratus hospitalium Sancti Petri apostoli néven utal egy középkori szegedi ispotályra. Az elnevezés Vasas Szent Péterhez kapcsolódhat.

Két legenda is igazolja, hogy Péter apostolt, úgy tisztelik, mint „akit az Úr csodálatosképpen kioldozott a bilincsekből, és oldó-kötő hatalmával megszabadít a bűn-okozta testi vagy lelki betegség bilincseiből” is. Az egyik egy „ördöngös tiszttartó” szabadulása, akinek Szent Péter láncait vetették a nyakába. A másik egy "golyvás" lány, aki a Péter apostolhoz hasonlóan kiszabaduló Sándor pápa tanácsára alázatos hittel megcsókolta Péter apostol valamikori nyakbéklyóit.

Az 1738-as pestisjárvány idején a betegek elkülönítője a mai Szent Rókus - templom körüli területen volt. A járvány elmúltával Szeged népe megfogadta, hogy Vasas Szent Péter ünnepét száz évig böjttel, ájtatossággal ünneplik majd. A fogadalmat 1838-ban még száz évre, 1938-ig meghosszabbították, azután feledésbe merült. Őrzi még a Vasas Szent Péter utca neve, és az új Rókus-templom homlokzatán Szent Rókus mellett (Vasas) Szent Péter jelenléte. Vasas Szent Péter szegedi szobra a 18. század végén a ma a nevét viselő utca környékén állhatott. Megtalálásának története itt olvasható:

https://m.mult-kor.hu/20100324_elveszettnek_hitt_barokk...

Forrás:

https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/vasas_szent_peter

http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0072.html

http://mek.niif.hu/.../html/unnepikii0024/unnepikii0024.html