Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Havas Boldogasszony ünnepe -augusztus 5. Kisasszony hava

"Minden hónak, hó-harmatnak, üdvöz légy Királynéja Hozzád futok, és kiáltok, hallgass meg, oh Mária!"

Ez a Mária-ünnep a Szűzanya római főtemplomának, a Santa Maria Maggiore templomnak felszentelési évfordulója. A Santa Maria Maggiore a négy patriarkális bazilika egyike, Róma legnagyobb, Mária -temploma, Nyugat-Európában pedig az első. Liberius pápa idejében épült a 4. század közepe táján. A Havas Boldogasszony-bazilika elnevezés egy legendából ered, mely szerint egy János nevű gazdag, gyermektelen patrícius és felesége Szűz Máriának akarta felajánlani vagyonát. A Szűzanya álmukban kérte, hogy oda építsenek templomot, ahova másnap reggel hó esik. Ugyanezt az álmot látta Liberius pápa is. A csodás hóesés az Esquilinus hegyére hullott, a pápa abba rajzolta botjával a bazilika tervét. Az Érdy-kódex szerint amikor ásni kezdték az alapot, önként kétfelé vált a föld, és megnyilatkozott a fundamentum. Máriának fátylából és ingéből helyeztek el a templomban. A kristály ereklyetartóban őrzött jászolereklye miatt egy időre még a templom neve is megváltozott Jászolos Mária-templomra. Más források Mária fátylát és ingét is megemlítik. Szokás volt, hogy Mária-ünnepeken a Santa Mária Maggiore-bazilikában mise közben hófehér rózsaszirmokat szórtak a hívek közé. Ez is a templom eredethagyományára utalt.

A felépített bazilikát Szent III. Szixtusz pápa szentelte fel 440-ben annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyaságát. A mozaikképekkel díszíttette az isteni ígéretről és annak beteljesedésedéséről. A Krisztust váró üres trón mellett Mária életének eseményeit is látjuk.

A templom kegyképét az ősi hagyomány szerint Szent Lukács evangélista festette angyalok segítségével egy Szent József által készített asztallapra. Szent Ilona császárnő a Szent Kereszttel együtt találta meg. A kép neve: Salus populi Romani, 'a római nép szabadulása' egy csoda emlékét őrzi. Nagy Szent Gergely ( 590-604) idején a pestisjárvány megszűnt, amikor a képet körmenetben hordozták körül a városban. Az Angyalvár is ekkor kapta a nevét: Nagy Szent Gergely pápa látomásban látta Szent Mihály főangyalt, amint kardját visszatette hüvelyébe. Angyali hangokat hallottak: „Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz!”. Innen eredeztetik a húsvéti antifónát.

Tiszteletének korai emlékét a Szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom őrzi.

A kép Masolino da Panicale festménye a legendáról