Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Urunk színeváltozása - augusztus 6.

„aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.”

A Tábor hegyén megmutatkozó csodát ünnepeljük ma, mely a A Szent II. János Pál pápa által adott Világosságos rózsafüzér titkai közül a harmadik: „aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.”

A csoda hagyomány szerinti színhelyén három bazilika épült „hajlékul a legszentségesebb zsinatolóknak”. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte az 1456 július 22-i nándorfehérvári győzelemért hálát adva, melynek híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

A történetet itt olvashatjuk:

https://szentiras.hu/SZIT/Mt17, https://szentiras.hu/SZIT/Mk9, https://szentiras.hu/SZIT/Lk9,

A Szentírásban a tanítványok miatt történik a csoda, akik eddig Jézus Krisztus emberi mivoltát ismerték, de ekkor megvilágosodott számukra rejtett isteni méltósága is.

A szegedi és kiskunfélegyházi, kunszigeti hagyomány emlékezetében is jelen van ez a titok: ezen a napon kezd a szőlőfürt tarkulni, hiszen az isteni szőlőtő is most változott el a Tábor hegyén színében.

"Testvérem, társam, embernek fia,

Igaz: a hegyen nem maradhatunk.

Igaz: a völgyben más az alakunk,

Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.

Botránkozásul vagyok neked én,

És botránkozásul vagy te nekem,

Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen."

(Részlet Reményik Sándor Lefelé menet című verséből)

A kép: Carl Bloch festménye

Forrás: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/urunk_szinevaltozasa

https://www.magyarkurir.hu/hirek/urunk-szinevaltozasa