Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Assisi Szent Klára emléknapja - augusztus 11. Kisasszony hava

„Szent Ferenc kicsiny palántája”

Favarone lovag elsőszülött leánya volt, palotájuk Assisi központjában állt. Amikor édesanyja, a szíve alatt hordta és imádkozott érte, szózatot hallott: „olyan vakító fényforrást fog a világra hozni, hogy az egész földkerekséget beragyogja.” Ezt idézi nevének jelentése is: világos, tiszta, fényes, ragyogó.

1202-ben háború tört ki Assisi és Perugia között. Az ellenség soraiban harcolt a gazdag posztókereskedő fia, Ferenc is. Amikor Assisi Szent Ferenc megtért, Klára két unokaöccse is követője lett. Klára megtudta, hogy III. Ince pápa jóváhagyta Ferencék életmódját. 1210-ben meghallotta őt prédikálni, majd tanácsára virágvasárnap ünnepi öltözékben ment a székesegyházba szentmisére, és elfogadta a püspök által nyújtott pálmaágat. Tizennyolc éves volt, a ház kiskapuján távozott, ahol a halottakat szokták kivinni. Letette ékszereit, szürke ruhát, fátylat vett, derekára kötötte a bűnbánat kötelét. Rokonai vissza akarták vinni a városba, hiszen bájos és kedves lány volt, kérője is akadt már, és férjhez adásából a családnak haszna lett volna. Klára egyik kezével megragadta az oltárterítőt, majd megmutatta kopaszra nyírt fejét, melyről maga Szent Ferenc vágta le fényes fürtjeit. A San Damiano-kápolna mellett volt a ferences apácák első kolostora, melynek Klára volt a lelki anyja. A legenda szerint amikor Ágnes nevű húga is követte, tizenkét erős férfi akarta hazahozni. A lány Klárához kiáltott , és mint Szent Lúcia legendájában, teste olyan nehéz lett, hogy meg sem tudták mozdítani.

„A lámpát, amint egyszer meggyújtották és lángra lobbantották, nem lehetett többé elrejteni, hogy ne világoskodjék és ragyogó fényét ne hintse szét az Úr házában. Hasonlóan a jó illatszerekkel teli edényt sem lehetett eldugni úgy, hogy ne illatozzék, és édes illatával be ne töltse az Úr hajlékát. Ellenkezőleg, mialatt a klastrom szűk magányában kemény önsanyargatással gyötörte testének alabástromedényét, az egész Egyház életszentségének jó illatával telt el.”

A monostorban csodák történtek általa: a némák nyelve megeredt, a süketek füle megnyílt, a láz lelohadt, az eszelős megszabadult, amint a kereszt jelét rajzolta rájuk. Ha sok beteg volt, belépett a betegszobába, ötször keresztet vetett, és öt nővér azonnal meggyógyult. Egyszer kifogyott a monostorban az olaj. Előkészítette az üres olajoskorsót, de a koldulni induló testvért színültig telve találta. 1240-ben, szaracén katonák vonultak át Umbrián, Klára imádkozott, majd betegágyát a kolostor kapujához vitette. A papot megkérte, hogy hozza ki az Oltáriszentséget. A szaracénok meghátráltak. Halála után is csodák közbenjárója : béna tagok mozdultak, szétzúzott kéz gyógyult meg, egy kisfiút pedig a farkastól menekített meg. Szentté avatási peréről és számtalan csodájáról itt olvashatunk részletesen:

http://www.forrasok.ferences.eu/Klara.html

Szoros lelki barátság fűzte szerzetestársához Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához: https://www.facebook.com/.../a.135482174.../306529504484388/

Négy értékes és szép levél maradt fenn, melyet neki küldött: http://www.forrasok.ferences.eu/Klara2.htm

1253. augusztus 11-én halt meg. 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Ünnepét 1969-ig augusztus 12-én ünnepelték.

Halála előtt vigasztalta nővéreit, majd így szólt magához: ,,Most indulj bátran, hiszen jó vezetőd van!'' Az egyik nővér látta, hogy odalép az ágyhoz egy ragyogó női alak, kíséretével együtt, átöleli Klárát, s az egyik kísérője ékes köpenyt borít a vállára.

Közelünkben Szarvason található Szent Klára nevére szentelt templom.

A kép: Simone Martini freskója az assisi Szent Ferenc-bazilikában

Források:

http://www.katolikus.hu/szentek/0811.html

http://www.forrasok.ferences.eu/Klara.html

http://www.forrasok.ferences.eu/Klara2.htm