Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Kalazanci Szent József emléknapja- augusztus 25. Kisasszony hava

Kegyes iskolák

A piarista rendként ismert tanító szerzetesrend alapítója. A rendet régebben kegyes tanítórendnek vagy kegyesrendnek is nevezték.

Kalazanci Szent József aragóniai hidalgó családban született 1557-ben. A valenciai egyetemre járt. Előbb egyik unokahúga próbálta behálózni, majd súlyos betegségen esett át. Ekkor a papi hivatást választotta. 35 éves korában Rómába zarándokolt. Nyomort és tudatlanságot tapasztalt az egyszerű nép körében, ami a bűn melegágya volt. Tagja lett egy karitatív társaságnak, alamizsnát osztottak a szegénynegyedekben. Főként az elhagyott utcagyerekek sorsa ragadta meg, esetükben látott reményt a változásra. Assisi Szent Ferenc példája, a kármelita Avilai Szent Teréz írásai, és Néri Szent Fülöp derűs, nevelői egyénisége, oratóriuma ihlették meg. 1595-ben Lellisi Szent Kamill mellett a pestiseseket ápolta Rómában, aztán visszatért a tanításhoz. A tanító rendek például a domonkosok vagy a jezsuiták nem tudták fogadni a nyomornegyedek előképzettség nélküli fiait. Belépett a Keresztény Tanítás Testvérületébe (Confraternita della Dottrina Cristiana). A Tiberisen túli szegénynegyedben a Santa Dorotea templomban a sekrestye melletti szobában a plébános foglalkozott néhány fiúval. Először itt gyűjtötték össze a kallódó gyermekeket. Az ingyenes oktatást összekötötte az evangelizációval. Iskoláját „Scholae Piae”-nek nevezte. (Magyarul „Kegyes Iskolák” néven vált ismertté.) Minden tantárgyat tanítottak, melyeket a többi iskolában, nemcsak az írás-olvasást. Kezdetben csak szegénységi bizonyítvánnyal lehetett az iskolákba bekerülni. 1617-ben alakultak szerzetesrenddé, Kalazanci Szent József ekkor 60 éves volt, ezután még jó 30 évig aktívan szolgált. 1648-ban halt meg. Jóbhoz is hasonlítják: féltékenységből sokan támadták, az inkvizíció előtt is feljelentették, sőt, idős korára hivatkozva a rend méltatlan kezekbe került, és végül fel is oszlatták, de 1656-ban újjáalakult. Magyarországon budapesti és a kecskeméti iskola a kommunizmus idején is fennmaradt. Híres magyar piaristák: Dugonics András író, Öveges József fizikatanár és Sík Sándor költő.

„Mindazoknak, akik a tanításra vállalkoznak, mély szeretettel, a legnagyobb türelemmel és mindenekelőtt mélységes alázattal kell rendelkezniük.” - Kalazanci Szent József

5+1 érdekesség Kalazanci Szent Józsefről:

https://www.piarista.hu/hir/51_dolog_amit_talan_nem_tudtal_kalazanciusrol

Kép: Kalazanci Szent József üvegképe templomunkban

Források:

https://www.piarista.hu/cikk/kalazanci_szent_j%C3%B3zsef_%C3%A9lete_%C3%A9s_rendalap%C3%ADt%C3%A1sa

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0825-138.html