Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

Szent Mónika Szent Ágoston édesanyja volt. Az észak-afrikai Sagaste szülötte. Keresztény családból származott, de az istenszeretet és a tiszta élet fontosságát leginkább dajkája éreztette meg vele. Fiatalon adták férjhez egy pogány férfihez, akinek hűtlenségét és dühkitöréseit szelídséggel, türelemmel, rengeteg imádsággal viselte. Végül a férfi a halálos ágyán megkeresztelkedett. Özvegyként még inkább az istenszeretetnek élt: naponta részt vett a szentmiséken.

Fiát, Ágostont születésekor kereszttel jelölte meg a homlokán és sót tett a szájába- vagyis elkezdte hitbeli nevelését. Maga Ágoston így ír erről: „már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogantatás és a születés között hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először, megszülte őt, most már az örök életre.” Egyszer álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledett felé, és biztatta, hogy ne sírjon, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. És megpillantotta Ágostont az ösvényen.

A fiú akkor még kicsapongó életet élt, törvénytelen gyermeke született, és a manicheusok szektájához húzott. Függetlenségre vágyott, ezért Rómába költözött. Mónika úgy érezte, ott is vigyáznia kell rá. Ágoston csellel szökött meg előle. Amikor azonban beteg lett, anyja utána utazott. Útközben a hajó viharba került, egyedül Mónika ragyogó fehér alakját lehetett látni a kapitány mellett. „Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' - kérdezték. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta , s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.''

Milánóban Szent Ágoston, a nevelt fia, Deodatus és barátja, Alypius Szent Ambrus tanítványa lett, és megkeresztelkedett. Amikor vissza akartak térni Afrikába, Mónika beteg lett és meghalt.

Szent Ágoston így ír haláláról:

Akkor mérhetetlen szomorúság áradt a szívembe, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, és a szemem száraz maradt... Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága.''

A Szent Mónika Közösség imái:

http://szentmonika.hu/imadsagaink

Források:

https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent139.html

A kép Ary Scheffer festménye Szent Ágostonról és Szent Mónikáról