Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Boldog Romzsa Tódor emléknapja

„Szeretlek téged, Uram, én erősségem; az Úr az én erősségem és oltalmam.”

Romzsa Tódor (1911-1947) boldoggá avatott görögkatolikus püspök, vértanú. Ungváron szentelték püspökké 1944. szeptember 24-én. A nemzetiségek közti ellentétek kibékítésére: törekedett, papjaival, híveivel a maguk nyelvén beszélt, személyes kapcsolatot ápolt. Püspökké nevezése után egy hónappal a Vörös Hadsereg megszállta és a Szovjetunióhoz csatolta Kárpátalját, és megkezdődött a vallás- és egyházüldözés. Romzsa Tódor a békés ellenállást képviselte, elutasította a Rómával való egység megtagadását, és a Pravoszláv Egyházba való áttérést. Papjait és híveit kitartásra és egységre buzdította.

1947 októberében templomszentelésre hívták a püspököt. Tudta, hogy veszély fenyegeti, mégis ment. A hazafelé vezető úton a lovas kocsijába hajtott egy teherautó, ennek utasai kiszálltak, és vasdorongokkal verték ájultra a sérülteket. A püspök állkapcsa eltört, fogait kiütötték. Egy arra haladó postakocsi tanúja lehetett az eseményeknek, ezért a tettesek elmenekültek, és a püspök életben maradt. A munkácsi kórházban a KGB egyik ügynöke kórházi takarítónőnek álcázva magát méreginjekcióval ölte meg Romzsa Tódort, aki november 1-jén visszaadta lelkét Teremtőjének.

A merénylet célja a hívők megfélemlítése, a papok megtörése volt. De hősies kiállására, tanításaira, személyes példájára emlékezve ez nem következett be. A családokban sok helyen az esti ima végén így fohászkodtak: „Tódor püspök vértanú, könyörögj érettünk!

A vértanú püspököt az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el. A templom a Pravoszláv Egyházé lett, és úgy vélték, hogy a vértanú testét elszállították. 1998. június 3-án Puskás László (Romzsa Tódor életrajzírója) találta meg az ereklyéket a székesegyház szétrombolt kriptájában. Az ereklyék Ungváron a székesegyház Szent Kereszt mellékoltárában lettek elhelyezve.

1997-ben Puskás László készítette el a vértanú első ikonját. Szegeden kollégium őrzi Romzsa Tódor emlékét.

 

Források:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-romzsa-todor-puspok-es-vertanu

https://talita.hu/magazin/a-kivedhetetlen-tortenelmi-viharban-is-huseges-vertanu-boldog-romzsa-todor/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Romzsa_T%C3%B3dor

 

A kép: Puskás László ikonja Boldog Romzsa Tódorról.