Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Porres Szent Márton emléknapja

Noovember 3. - Szent András hava

Porres Szent Márton (1569-1639)

Az orvosi és ápolói szervezetek, és a társadalmi igazságosság védőszentje.

Édesapja spanyol lovag volt, aki a dél-amerikai (perui) Limában próbált szerencsét. Elkísérte szerelme, egy fekete bőrű valamikori rabszolgalány, Anna Velázquez is. Az apa szégyellte felvállalni szerelmét és mulatt gyermekeit.

A 12 éves Márton egy fürdőmesternél tanulta ki a sebészi és gyógyszerészi mesterséget. Fáradhatatlan és segítőkész orvos volt. Reggelente részt vett a szentmiséken, majd késő estig a betegeket szolgálta, utána pedig a kereszt előtt imádkozott, pedig csak 15 éves volt. Hamarosan csodálatos gyógyulások történtek általa. A hírnév azonban nem töltötte el örömmel: domonkos szerzetes szeretett volna lenni. A faji megkülönböztetés miatt szolgaként alkalmazták, csak 9 év múlva a harmadrendben tehetett fogadalmat.

Reggelenként ezután is ott volt az első szentmisén, sötétedésig tapintattal ápolta a rászorulókat minden társadalmi és származásbeli megkülönböztetés nélkül. Később nővére házát alakította át kórházzá. Egykori mestere pedig az ő hatására alapított árvaházat. Jó barátja volt a nála 17 évvel fiatalabb Limai Szent Rózának. Szívében az emberek mellett az állatoknak is maradt hely: őket is szívesen gondozta, ápolta.

Újra híres lett, még a perui alkirály többször felkereste, hogy támogassa. Ő éjszakánként továbbra is imádkozott és virrasztott, rendkívül mélyen tisztelte az Oltáriszentséget. Sok csoda történt általa - de a legnagyobb csodának az alázatosságát és végtelen szeretetét tartották. A folytonos munka és kevés pihenés gyöngévé tette: egy betegétől kapta el a tífuszt. 1639. november 3-án halt meg a Hiszekegy imádkozása közben, amikor az „és emberré lett” szavakhoz ért. 1837-ben boldoggá, majd 1962-ben szentté avatták.

 

Források:

https://archiv.katolikus.hu/szentek/1103.html

https://domonkosnoverek.hu/a-domonkos-rend/szentjeink/porres-szent-marton/

https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-hiszekegyet-imadkozva-halt-meg-porres-szent-marton