Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Nagy Szent Leó pápa emléknapja

november 10. Szent András hava

A róla szóló elbeszéléseket tanulmányozva kirajzolódhat előttünk, miként virágzik ki a forrásból a legenda. Attila hun király 452-ben Róma ellen vonult. Az Istenben bízó Leó pápa római előkelőkkel együtt elébe ment, hogy rávegye a hun királyt: kímélje meg Rómát. Attila a velük való tárgyalást követően nem támadta meg a Várost, hanem visszafordult. Minderről kortárs szerző – Prosper Tiro Aquitanus – tájékoztat bennünket.
A 8. században Paulus Diaconus is elbeszélte a pápa és Attila király találkozását. Paulus szerint Attila engedett Leó pápa kérésének. Miután emberei megkérdezték, miért tette ezt, azt felelte: a pápa mellett egy tiszteletre méltó férfit látott, aki karddal fenyegette őt. A történet a magyar krónikáshagyományba is bekerült.
Leó életrajza (Vita Leonis) és Antonio Bonfini elbeszélése szerint Péter és Pál apostolok fenyegették Attilát, és bírták rá a visszafordulása. Raffaello festményén is ez a legenda látható. (A pápa fehér, Attila fekete lovon ül. A pápa feje fölött láthatók az apostolfejedelmek.)
Szentekről szóló legendákban elterjedt fordulat, hogy fegyveres támadó tiszteletet mutat a számára idegen vallású szent ember előtt. Ezek az elbeszélések tanúskodnak a szent hitének erejéről.

Lásd:

H.M. A szent ember és a „barbár” támadók megszelídülése. Valóság, 2010. november. 18-33.
Fóti József Lajos: A római Attila-legenda. Akadémiai értesítő. 21. évf. 1910. 52–64
Fodor Krisztina Dóra: I. Leó pápa és Attila hun király találkozása. Eredet és legenda. In: Hunok a történelemben és a hagyományokban. Szerk. Fehér Bence, Galambos István. Bp. 2015. 5–49

Képillusztráció:Raffaello Sanzio Leó találkozik Attilával