Szeretettel köszöntjük a

Békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia

h o n l a p j á n !

Magda Dávid orgonaművész adott koncertet templomunkban

2021. július 17. 19.00

 

MAGDA Dávid (1984) orgonaművész, zeneszerző. Egerben tanult alapfokon, ahol Réz Lóránt készítette fel szakközépiskolai tanulmányaira. Kecskeméten a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 2004-ig Révész Lászlónál, majd Dr. Csanádi Lászlónál folytatta tanulmányait 2009-ig, amikor diplomát szerzett orgonaművész,-tanár szakon a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. 2012 és 2015 között Svédországban tanult a göteborgi Zeneművészeti Egyetemen, ahol egyházzene (BA) és improvizáció, előadóművész szakokon (MA) végzett. Tanárai voltak: Mikael Wahlin, Mikael Fridén és Johannes Landgren. 2016-ban zongora előadóművész diplomát (BA) szerzett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetem óraadó tanára, ahol orgonát és improvizációt tanít.

Számos versenyeredményt tudhat magának orgonából: a 2006-os Szegedi Orgonatalálkozón kiemelt díjat, a 2008-as versenyen arany díjat kapott, majd az azt követő versenyen is már ifjú művészek kategóriában hozott el arany fokozatot. A 2007-ben megrendezett Nemzetközi Temesvári Orgonaversenyen 2. helyezést ért el. A 2010-ben megrendezett Nemzetközi Orgonaversenyen, Olaszországban 3. helyezéssel jutalmazták. 2015-ben pedig zeneszerzés kategóriában második díjat hozott haza Svédországból az orgonára írt B-A-C-H Introdukció és Passacaglia című művével. Ezt a darabot a Cantorgi svéd kiadó, mint nyertes darabot ki is adta. 2017-ben az ország legnívósabb Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzésversenyen nyert szimfonikus zenekari kategóriában. Az „Egy leukémiás lány emlékére” című művével a Közönség Díjat és az Eötvös Péter Alapítvány díját kapta meg. 2020-ban a Művészetek Palotája által kiírt Zeneműpályázaton nyert orgonadarabjával (Akheron). Azóta számos művet írt felkérésre, valamint egyre többen játsszák magyar és külföldi művészek kompozícióit.

A helyi internetes újságban így írnak róla:

https://www.beol.hu/kultura/helyi-kultura/eloszor-ad-orgonakoncertet-szombaton-bekescsaban-magda-david

Műsor:

Kodály Zoltán: Glória (Csendes Miséből)

J. S. Bach: Herr Christ, der Eining Gotts Sohn BWV601

Magda Dávid: Concerto

Liszt Ferenc: 1. Legenda (Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak)

Antalffy-Zsiross Dezső: Hattyúdal

Improvizáció

Otto Olsson: E-dúr Orgona Szonáta I. Tétel